Nem kell mindig rózsaszín

2017.03.31

Éva és Krisztián októberben keresett meg, hogy májusi esküvőjükre szeretnének egy egyedi tervezésű meghívót.  

A probléma náluk abból adódott, hogy a meghívó szövege a részletes programot tartalmazza és ráadásul még verses formában is van megfogalmazva. Tehát, egy elég hosszú szöveggel volt dolgunk. Viszont a pár már előre nagyon ügyesen kigondolta, hogy ehhez a hosszú szöveghez egy francia hajtásos meghívó (A4-es lap 3-ban összehajtva) lesz a megoldás. Igazából formailag egy kész tervet kaptam. Éva álma viszont az volt, hogy csipkedíszítés kerüljön a meghívóra. Mivel Éva egy rockosabb stílusirányzatot képvisel, ezért tudtam, hogy a babarózsaszínt és a hamvas barack színeket elfelejthetem. A menyasszony szerette volna, ha a lila alapszínre fekete csipke kerül. Természetesen kipróbáltuk, de az eredmény egyikünk tetszését sem nyerte el. Így fehér csipke került díszítésnek, amitől a meghívó sokkal elegánsabb, ünnepibb és esküvősebb lett. Papírnak egy ezüstösen csillogósat választottunk, ami a lila alapszínen is átütött, valamint a csipkedíszítést és a fehér meghívó szöveget beezüstözte. A végeredmény magáért beszél.

(Több kép a FOTÓGALÉRIÁBAN)

© 2017 Pauer Krisztina-DekoDesign 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el